Enyhén és súlyosabban alkoholizált állapotban szokása az embernek rácsodálkozni a világ és a társadalom dolgaira. De ami még inkább igaznak bizonyul, hogy másnaposan mindezt dupla intenzitással teszi. így született ez a bejegyzés is. Hadd meséljek a keretsztoriról:
Másnapos fejjel, ki tudja hogy, hogy nem, bekerültem az osztály menőinek társaságába egy órácskára. Két dologról bizonyosodtam meg ez az egy óra alatt, éspedig:
1. Vászoncipőben nem jó járkálni az esőben
2. Már értem, hogy miért nem akarok én egyetlen klikkbe se tartozni, ami ebben az idióta társadalomban van.
A helyszín egy kis, de annál nagyobb népszerűségnek örvendő erdélyi kávézó, a kultúra bölcsője. A tragikomédia főszereplői az osztálytársaim, akiket nem nevezünk nevén, csak hogy sértődés ne legyen. Megérkezünk a kávézóba, lecsüccsenünk, rendelünk, eddig minden az én értelmemben vett normális keretei között van. Következő párbeszéd hangzik el (előre is elnézést, de a nevet kisípolom itt is):
-Én úgy nem bírom XY-t.
-Én sem, olyan jellemtelen, stb.
Felvonom a szemöldököm. Ezek most ezt komolyan gondolják?! Egyik lány kérdő tekintetemet látva mosolyogva megszólal:
-Ne aggódj! Mindig ezt csináljuk, kitárgyaljuk az embereket, főként osztálytársakat. Olyan is volt, hogy alig léptem ki az ajtón, már rólam beszéltek. 
Nevet.
Félrenyelem a levegőt. Hányingerem van az egész társaságtól. Alig várom, hogy megszabaduljak a cigarettafüsttől és nemcsak bűzös levegőjüktől és kitegyem a lábam az esőbe.

Meghoztam az új hét zenéjét :) Az esős időre való tekintettel egy kicsit nyugisabb, de mégsem melankolikus "dalocskát" :) Gorillazimádás!!!